ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
I. A Szolgáltató;
Weboldala:
(a továbbiakban: „Honlap”)
Üzemeltető:
Wall Street Magic s.r.o.(a továbbiakban: “Szolgáltató”)
– székhely: Námestie Kossutha 3087/124 945 01 Komárno, Slovakia
cégjegyzékszáma: 55473440 (Nyitrai Járásbíróság által bejegyezve)
adószáma: 2121993368
II. A szolgáltatás igénybe vevője, az igénybevétel feltételei
1. A szolgáltatás igénybe vevője (a továbbiakban: Megrendelő) minden olyan, 18 év feletti természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki számára a Szolgáltató által jelen szerződés keretében az információs társadalommal összefüggő, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Korm.rendelet”) alapján a távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával szolgáltatást nyújt. Szolgáltató és Megrendelő a továbbiakban együttesen „Szerződő Felek vagy Felek”.
2. Megrendelő a Honlapokon a Szolgáltató által éppen aktuálisan kínált szolgáltatás(ok) és a kapcsolódó szolgáltatás(ok) igénybevételével (a Honlap használata során a regisztrációval, illetve a megrendeléssel) tudomásul veszi és elfogadja a jelen általános szerződési feltételekben (a továbbiakban: ÁSZF) foglalt valamennyi feltételt.
III. A szolgáltatás, termék tárgya, megrendelés
A Szolgáltatás tárgya:
A szolgáltatás tárgyát képezi valamennyi a Honlapon aktuálisan található személyesen és online módon szervezett szolgáltatás, tanácsadás, illetve kapcsolódó valamennyi folyamatosan megjelenő termékcsomag (a termékek és szolgáltatások a továbbiakban együttesen: „termék”).
Megrendelést a Honlapon keresztül lehetséges leadni, illetve minden termékcsomag, szolgáltatás telefonon keresztül is megrendelhető.
Szolgáltató megtesz mindent annak érdekében, hogy a Honlapon a szolgáltatással kapcsolatos adatok (így különösen a termékek ára, elérhetősége, leírása stb.) a lehető legpontosabbak legyenek. A nyilvánvalóan téves, rendszerhibából származó ár nem minősül ajánlattételre való felhívásnak. Az esetlegesen előforduló hibákért a Szolgáltató felelősségére a 45/2014. (II. 26.) kormányrendeletben és a Ptk.-ban rögzített rendelkezések irányadók.
A megrendelés:
Bármely termék megrendelése előzetes regisztrációhoz kötött. A megrendelés leadása fizetési kötelezettséget von maga után. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy a jelen ÁSZF megsértőit, vagy egyébként etikátlanul, vagy a Szolgáltató érdekeinek veszélyeztetőit a Szolgáltatás vagy termék igénybevételéből kizárja.
A Honlapon történő megrendelés esetén a megrendelt termékhez esetlegesen járó bónuszt vagy kedvezményt a Szolgáltató bármikor és bármilyen formában jogosult egyoldalúan – saját mérlegelése alapján – módosítani vagy akár megszüntetni.
A szolgáltatások, termékek megrendelésekor Megrendelő az alábbi adatokat köteles a szolgáltatás teljesítéséhez rendelkezésre bocsátani:
Személyes adatok: név (vezetéknév és keresztnév; e-mail cím; mobilszám annak érdekében, hogy szükség esetén a Szolgáltató egyeztethessen a Megrendelővel)
Számlázási adatok: név; számlázási cím (utca, házszám, város, irányítószám);
Megrendelő a regisztrációkor megadott adatait a teljesítés megkezdéséig bármikor módosíthatja.
A megrendelés interneten kötött, de nem aláírt szerződésnek minősül, melynek tartalma archiválásra kerül, és utólagosan visszakereshető.
IV. Szállítás, fizetési módok
A Honlapokon rendelhető termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban (HUF) értendők. A közzétett árak ÁFÁ-val növelt bruttó árak.
Fizetési módok:
– előre utalással bankkártyával;
– bankkártya szám megadásával, ismétlődő havi, negyedéves, féléves vagy éves terhelés útján.
V. Elállás, felmondás
Szolgáltató felhívja a figyelmet arra, hogy a jelen fejezet rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő Megrendelőkre vonatkoznak. A Ptk. 8:1.§ (1) bekezdés 3. pontja szerint fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy. A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet értelmében a fogyasztó indoklás nélkül elállhat a vásárlástól a kézhezvételtől (termék átvételétől) számított 14 napon belül, illetőleg szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődésétől számított 14 napon belül felmondhatja a vonatkozó szerződést. Fogyasztó elállási/felmondási jogát e-mailben (info@tippstermagic.hu) vagy telefonon (+36707580422) gyakorolhatja. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt jelzi szándékát. Előfizetés, tagság le-, felmondása esetén Megrendelőt a következő havi díj fizetési kötelezettség már nem terheli.
Az elállási/felmondási határidő a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén: „a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le”.
Jelen Általános Szerződési Feltétel dokumentum elfogadásával egyidejűleg Fogyasztó hozzájárul a teljesítés megkezdéséhez, továbbá elismeri és tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató általi teljesítés megkezdését követően elveszti elállási jogát a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális tartalom tekintetében.
Fogyasztó a felmondási jogának gyakorlásával nem visszamenőlegesen, hanem a jövőre nézve szünteti meg a szerződést.
A már teljesített szolgáltatás díja utólag vissza nem igényelhető.
A fogyasztó és Szolgáltató közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. Rendelet jelenleg a következő címen érhető el:
http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=167547.260043
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve jelenleg a következő címen érhető el: http://eur-ex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2011:304:0064:0088:HU:PDF
VI. Kellékszavatosság, termékszavatosság
Kellékszavatosság:
Megrendelő a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
A Honlapon igénybe vehető szolgáltatást és a Honlapokon található információkat mindenki a saját felelősségére használhatja fel. A Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a tartalmak félreértelmezéséért, vagy téves alkalmazásáért.
Szolgáltató kijelenti, hogy valamennyi a Honlapon elhelyezett tartalom (tanács, tipp stb formában) adaptálása és felhasználása kizárólag a Megrendelő (látogató) egyéni döntése és felelőssége.
Szolgáltató szintén kijelenti, hogy nem vállal felelősséget:
– olyan működési hibák esetén, amelyek meggátolják a Megrendelőt, hogy a Szolgáltató Honlapjára belépjen, csatlakozzon vagy a megrendelését leadja, továbbá a rendszer használatából adódó, a működés teljes leállításából, változásokból eredő esetleges károkért,
– Megrendelő számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, vagy az internet csatlakozás megszakadása, továbbá áramkimaradás miatt felmerült esetleges károkért;
– a banki szolgáltatás, a Telegram, illetve a Facebook működésében bekövetkező hibáért, akadozásért, a csatlakozás megszakadásáért vagy időközben történő leállásáért és az ebből eredő károkért;
– mindazon károkért, amelyek a Honlapokon elhelyezett anyagok, reklámok egyéni adaptálásából származnak, beleértve a harmadik félnek okozott károkat is, továbbá a Szolgáltató termékeinek a Megrendelő által történő egyéni adaptálásáért, eredményéért, az azokból bekövetkező károkért;
– a Szolgáltatón kívül álló egyéb okra visszavezethető hibákért, károkért, esetleges vis maiorért.
A fentieken túl a Szolgáltató nem vonható felelősségre semmilyen közvetett, speciális, eseti vagy példaértékű kár miatt, ami bármely módon összefüggésbe hozható a felek között létrejövő szerződéssel vagy a Honlapokon igénybe vehető szolgáltatással, annak felhasználásával, illetve felhasználásának elmaradásával.
Szavatossági igény érvényesítési határidő: Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. A közlés késedelméből eredő kárért a Megrendelő felelős Ugyanakkor felhívjuk a Megrendelő figyelmét, hogy kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt évül el.
Megrendelő a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Felhívjuk a Megrendelő figyelmét, hogy igényérvényesítéséhez szükséges a termék, szolgáltatás vonatkozásában kapott számla vagy nyugta megléte és Szolgáltatónak történő bemutatása az adásvétel megtörténtének beazonosításához és igazolásához.
Megrendelő fenti szavatossági igényét, reklamációját írásban az alábbi módon teheti meg:
a) e-mailben: info@tippstermagic.hu
b) telefonon: +36707580422
A bejelentéssel kapcsolatban a Szolgáltató legkésőbb 14 naptári napon belül nyilatkozik, ennek hiányában a reklamációt indokoltnak tekintette.
Igénybejelentés (reklamáció) minimális tartalma:
– Megrendelő neve,
– Megrendelő címe;
– termék megnevezése,
– vételár;
– vásárlás időpontja;
– hiba bejelentésének időpontja;
– hiba leírása;
– Megrendelő által érvényesíteni kívánt igény.
VII. Jogi nyilatkozat
A Honlap tartalma – eltérő hivatkozás hiányában – a Szolgáltató szerzői és polgári jogi védelem alatt álló jogtulajdona. A Honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (pl. internetes tartalom, szöveg, kép, design, animált fénykép, illusztráció, program, hang, grafikai elemek, videó stb.) csak a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével használható fel. Mindazonáltal a másodközlésnek meg kell felelnie a mindenkor hatályos törvényi (így különösen, Ptk., Btk., a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv.) előírásoknak. A Honlap bármely alkotóelemét, tartalmát akár egészben vagy részben történő – akár online, akár nyomtatott formában – reprodukálni és/vagy nyilvánosan közzétenni, továbbá egyéb módon felhasználni (így különösen: többszörözni, nyilvánosan vagy zárt adatbázisban felhasználni; adatokat megváltoztatni vagy eltérő célra felhasználni; stb.) kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehet.
VIII. Egyéb rendelkezések
A cookie, hírlevél és DM, továbbá az adatkezelés és feldolgozás vonatkozásában az Adatvédelmi Nyilatkozat előírásai az irányadóak.
Szolgáltató nem vállal felelősséget a szolgáltatásról írt kritikus vagy egyéb véleményekért, amelyek minden esetben az oldal látogatóinak álláspontját tükrözik. Mindazonáltal Szolgáltató jogosult a közízlést, Szolgáltató üzleti érdekeit vagy törvényt sértő vélemények, kijelentések – saját mérlegelése alapján történő – törlésére.
Megrendelő a megrendelésével kapcsolatosan az alábbi elérhetőségeken kérhet tájékoztatást, illetve jelentheti be panaszát:
– +36-70-758-0422
Az írásbeli panaszt a Szolgáltató – ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik – a beérkezését követően 30 napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles.
A Szolgáltatóval szemben felmerülő vitás ügyek (fogyasztói jogvita) egyszerű, gyors, bíróságon kívüli rendezése céljából békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Felek a Békéltető Testület igénybevétele hiányában jogosultak a polgári perrendtartás vonatkozó rendelkezései szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt jogaikat, követeléseiket és a vitás kérdéseket érvényesíteni.
Megrendelő panasszal fordulhat a lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz is. A Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Főosztály elérhetőségei a következők:
cím: 1051 Budapest, Sas u. 19. III. em.
telefon: (1) 450-2598
e-mail: fogyved_kmf_budapest@bfkh.gov.hu
internetes elérhetőség: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest/szervezeti-egyseg/fogyasztovedelmi-foosztaly-2017
A többi fogyasztóvédelmi hatóság elérhetőségei megtalálhatóak a http://www.kormanyhivatal.hu/hu oldalon.
A Fogyasztónak panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek
elérhetőségét itt találja:
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
E-mail cím: bkmkik@mail.datanet.hu;
Baranya Megyei Békéltető Testület
Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
Telefonszáma: (72) 507-154
E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu;
Békés Megyei Békéltető Testület
Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
E-mail cím: bmkik@bmkik.hu;
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu;
Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu;
Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;
Fejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
E-mail cím: fmkik@fmkik.hu;
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu;
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Telefonszáma: (52) 500-749
E-mail cím: info@hbkik.hu;
Heves Megyei Békéltető Testület
Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
E-mail cím: tunde@hkik.hu;
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.
Telefonszáma: (56) 510-610
E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu;
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259
Név: Dr. Rozsnyói György
E-mail cím: kemkik@kemkik.hu;
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
Telefonszám: (32) 520-860
E-mail cím: nkik@nkik.hu;
Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
Telefonszáma: (1)-269-0703
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Honlap cím: www.panaszrendezes.hu
Somogy Megyei Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
Telefonszáma: (82) 501-000
E-mail cím: skik@skik.hu;
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu;
Tolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (74) 411-661
E-mail cím: kamara@tmkik.hu;
Vas Megyei Békéltető Testület
Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszáma: (94) 312-356
E-mail cím: pergel.bea@vmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3.
Telefonszáma: (88) 429-008
E-mail cím: vkik@veszpremikamara.hu
Zala Megyei Békéltető Testület
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefonszáma: (92) 550-513
E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése.
A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által rendeletben kijelölt kamara által működtetett békéltető testület illetékes. (Fgytv. 18. § (5) bekezdés, ITM rendelet 14. §).
A Megrendelő panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybevétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt
követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül,
amelynek címe: http://ec.europa.eu/odr.
Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki
A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF-t egyoldalúan módosítani, amely módosítás a Honlapon történő megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
Az ÁSZF a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Megrendelő között létrejövő jogviszony általános feltételeit tartalmazza.
Hatályos: 2023. május 19. napjától visszavonásig és/vagy módosításig.